Gyermekrák Alapítvány Közhasznú Szervezet
Rólunk/Előzmények

Előzmények

Küzdelem a halálos kórral
1996. tavaszán egy három éves kisfiú szervezetét az egyik legkegyetlenebb betegség, a rák támadta meg. Balogh István, a gyermek édesapja, feleségével egy emberként küzdött a Non-Hodgkin Lymphomában (nyirokcsomórákban) szenvedő Roland életéért.
A kemoterápiás kezelések alatt a gyógyszerek okozta szörnyű mellékhatásokon kívül nemcsak a rákkal, de a feudalista, hierarchikus orvosi gondolkodással is meg kellett küzdeniük Roland szüleinek. Balogh István oroszlánként harcolt fia életéért, gyógyítása érdekében kapcsolatot keresett a világ legjobb gyermek onko-hematológusaival, s az Ő segítségükkel végül 1996. decemberében Rolandról kimondhatták, hogy gyógyult.
A küzdelem során persze megtapasztalták az orvosok és ápolók áldozatkészségét is, miközben sajnos tanúi voltak sok gyermek halálának is. A kórházban töltött kilenc hónap alatt, illetve az azt követő folyamatos kontrollvizsgálatok alkalmával mind elfogadhatatlanabbá vált a gyermekek halála, s még inkább az, hogy ezt nagyrészt az anyagi erőforrások szűkössége, a szervezetlenség és a bürokratikus beidegződések együttesen okozzák.

Egy könyv, amely felborzolta a kedélyeket

Ez a felismerés indította Balogh Istvánt arra, hogy fia életéért folytatott, konfliktusoktól sem mentes küzdelmét papírra vesse. Így született meg a "Gyerekrák" című könyv és került tíz, majd további ötezer példányban az olvasóközönség elé.

A Balogh család tragédiáját hitelesen megörökítő - és végül happyenddel végződő - dokumentumregény elsődleges célja az volt, hogy rávilágítsa a betegeket és hozzátartozóikat arra, nem kell és nem is szabad passzívan, beletörődve a beletörődhetetlenbe szemlélniük a hozzájuk közelállók betegségét, sőt a gyógyulás érdekében aktívan tudnak, és kell is tenniük.

Balogh István volt talán az első Magyarországon, aki szembe mert szállni a gyermekét kezelő orvosokkal és ezzel sikerült hozzájárulnia a kisfiát fenyegető kór legyőzéséhez. Könyvével pedig reményt adott a hasonló sorsú szülőknek, akik egyre többen kérték a sokat próbált apuka segítségét.

Elkél a segítség

Panaszkodtak a kórházakban fellelhető körülményekre, némely orvos és ápoló hozzáállására, elmondták, hogy egy szót sem értenek az orvosok latin kifejezéseiből és sok esetben nem bíznak az orvosok által javasolt kezelések sikerében sem. Roland édesapjában a hozzá forduló szülők tapasztalatai alapján is kezdett megerősödni a felismerés, hogy Magyarországon súlyos problémák vannak a daganatos és vérképző-szervi megbetegedésben szenvedő gyermekek ellátásával. Ez a felismerés adta aztán az újabb lökést ahhoz, hogy létrehozzon egy alapítványt, amelyen keresztül támaszt és segítséget tud nyújtani a beteg gyermekeknek és hozzátartozóiknak. 1997-ben végül úgy döntött, hogy feladja hivatását és minden idejét a rászorulók segítésére fordítja. Még ebben az évben pecsét került a Gyermekrák Alapítvány alapító okiratára és elkezdte karitatív tevékenységét.

Gyermekrák Alapítvány
Közhasznú Szervezet

17924 olvasás | 2004-09-30 18:20:10

Iroda
1084 Budapest,
Rákóczi tér 10.
E-mail:
gyermekrak@gyermekrak.hu
Telefon
(1) 217-1034
(1) 217-1035
Ügyfélfogadás
Kedden és csütörtökön:
8:00-15:30
Legújabb média
Eddigi látogatók száma:
59 560 231