Gyermekrák Alapítvány Közhasznú Szervezet
/Támogató nyilatkozatok

Györgyi levele

Kedves Balogh Úr!

 

Õszintén sajnálom, hogy ilyen apropóból kellett újra találkoznunk!

 

Az elmúlt hetek eseményei igen megdöbbentettek bennünket és miután egyre több részlet derül ki számunkra egyre nagyobb a felháborodásunk a médiabotrányt illetõen. Tudom nem vigasz, de a negatív kampány is kampány (ezt megtanultam már) így bízzunk abban, hogy többen odafigyelnek a Gyermekrák Alapítványra és veszik a fáradságot és utána érdeklõdnek, hogy mi is az igazság és, jól döntenek, ha úgy döntenek, hogy az 1%-ot, a botrány ellenére, vagy pont azért, az alapítványnak utalják.

Számomra kezd kirajzolódni, hogy mirõl is szól ez a történet. De ebbe most inkább nem mennék mélyebben bele!

Az a legfelháborítóbb, hogy pont az érintetteket nem kérdezték meg, akikrõl, és akiknek jött létre ez az alapítvány, a Szülõket és a Kicsi Kis Drága Beteg Gyermekeket! ( Hozzáteszem, ez egyáltalán nem lep meg!) Akik el tudnák mondani, hogy cseppet sem zavar bennünket, hogy a Gyermekrák Alapítvány Elnöke, Balogh István az alapítvány mentõautójába ül be idõnként, minket szülõket, akik megtapasztaltuk, hogy mindig minden támogatást megkaptunk és az 1%-ból amit az alapítványnak szántunk úgy gondoljuk, hogy annyiszor ül, bele ahányszor csak akar! Persze, tudom én, hogy ez nem így mûködik, de kérdezem, én pl. a Parlamenti Képviselõk mivel intézik az ügyes-bajos dolgaikat? Õk hányszor használják a SAJÁT autóikat? Pedig Õk azokat az 1%-okat is felhasználják, amit egyáltalán nem nekik szánnak, hiszen aki nem rendelkezik errõl, bármi is az oka, azoknak az 1%-át egyszerûen "lenyúlják"! Akkor mi is itt a probléma? Igen lehet, hogy hibázott, sõt biztos, de egyikünk sem tökéletes. Akik ezt a támadást elindították és azok, akik tovább dagasztották sokkal nagyobbat hibáztak. Mi szülõk nem kételkedünk a Gyermekrák Alapítványban és Balogh Istvánban és tudjuk, hogy minden, amit tesz, a jó célt szolgálja. Akkor azok az emberek miért kételkednek, akik nem adnak, hanem inkább elvennék az egyetlen lehetõséget a beteg gyermekektõl és szülõktõl, akiknek sokszor nincs más esélyük. Ezek az emberek nem látják a lényeget és nem is akarják és ez a legnagyobb probléma. Nem tudják, és nem tudják átérezni, hogy egy ilyen betegség milyen terhet jelent a családoknak. Anyagilag, mentálisan és fizikailag is. Amikor még egy kedves szó is sokat számít, nemhogy az anyagi és sorolhatnám hosszú sorokban, hogy mi-mindenben nyújt segítséget az alapítvány. Sport, szórakozás, versenyek stb. Gabriella egyik legszebb élménye, amikor az egyik Mikulás ünnepségen megrendezett szépségversenyt Õ nyerte meg úgy, hogy nem volt egy szál haja sem. A színházi elõadások és az Onko-Olimpiáról nem is szólva. Természetesen mégis a legtöbb jelentõséggel bíró segítség az volt, hogy visszamehettünk az USA-ba, hogy megmentség Gabriella életét. Ez Önök nélkül nem ment volna.

Sajnálattal olvasom, hogy a származásáért is bántják. Tudja István mi a véleményem errõl? Legyen arra büszke, hogy ZSIDÓ!!!! Hiszen Isten kiválasztott Népéhez tartozhat és ez nagyon nagydolog! Aki bántja ezért úgy is megkapja méltó büntetését!

Végezetül még egyszer és tudom, hogy nem utoljára, nagyon köszönjük, hogy van Nekünk a Gyermekrák Alapítvány, Balogh Úr és maroknyi Csapata!

 

Továbbá a támogatásunkról szeretném biztosítani bármikor, bármiben is tudok segíteni!

 

További Szép Napot és Kitartást mi Önökkel vagyunk és leszünk!

 

Szeretettel Üdvözlöm, T. Györgyi és Gabriella

 

Budapest, 2014.01.31.

« Vissza | 620 olvasás | 2014-01-31 10:06:53

Iroda
1084 Budapest,
Rákóczi tér 10.
E-mail:
gyermekrak@gyermekrak.hu
Telefon
(1) 217-1034
(1) 217-1035
Ügyfélfogadás
Kedden és csütörtökön:
8:00-15:30
Legújabb média
Eddigi látogatók száma:
59 512 213