Gyermekrák Alapítvány Közhasznú Szervezet
Levelezések/Kérések

Attila kérése

Tisztelt Gyermekrák Alapítvány!

 

T. Attila vagyok 2010-ben diagnosztizáltak nálam T sejtes lymphoblastos lympoma-t, és 2010 májusától 2011 januárig intenzív kemoterápiás kezelést kaptam, és 2011 februárjában csontvelő transzplantáción estem át.

Ennek következtében az immunrendszerem egy csecsemő szintje alá csökkent, és onnan kellett felépülnöm.

2011-ben már abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy betegségemet követően, ősztől vissza tudtam ülni az iskolapadba. Ebben az évben pedig már elkezdtem a gyakornoki munkát.

Ennek a szerencsés helyzetnek azonban vannak nehézséget okozó következményei is.

Mivel Budapesten tanulok és Nagyecseden élnek a szüleim, ami 300 km-re van a fővárostól, így Budapesten kellett lakhatást biztosítani számomra. A kollégium a betegségem miatt szóba sem jöhetett, így albérletet kellett kivennünk.

Ezt saját magamnak kell fenntartani, mivel hárman vagyunk testvérek, és a húgom már szintén Budapesten tanul.

Betegségem miatt oda kell figyelnem mit eszek, és mit iszok, mivel az immunrendszerem még nem úgy működik, mint egy egészséges embernek.

Ebből kifolyólag nekem csak palackozott vizet szabad innom, és főznöm is azzal kell. Ennek a költsége elég nagy terhet ró rám. Szüleim próbáltak segíteni abban, hogy egy víztisztítót vegyünk, de nagyon nagy kiadás lenne nekik, és én sem tudom megvenni magamnak, így azzal a kéréssel fordulok Önökhöz, hogy segítsenek nekem a víztisztító költségének összegyűjtésében, és támogassanak egy készülék megvásárlásában.

A készülék amely alkalmas lenne számomra mozgatható, így ha ebből az albérletből elköltözöm ezt tudom vinni magammal. A víztisztító forgalmazójával történ egyeztetés alapján, a számomra szükséges vízminőségi követelményeket a következő gépek tudják kielégíteni.

 

http://www.vizetiszom.hu/beepitheto_viztisztito_55/purepro_ro_105_243

http://www.vizetiszom.hu/beepitheto_viztisztito_55/purepro_ro_105p_ozmozis_viztisztito_nyomasfokozoval_244

 

A bolti szakember a második gépet ajánlotta, mert ez hatékonyabban működik a nyomásfokozó pumpa miatt, így kevesebb vizet enged a szennyvízbe. Így kevésbé növeli meg a vízfelhasználásomat.

Köszönettel, és tisztelettel: T. Attila

 

 

Alapítványunk válaszát ide kattintva olvashatják

« Vissza | 1752 olvasás | 2014-11-11 11:30:32

Iroda
1084 Budapest,
Rákóczi tér 10.
E-mail:
gyermekrak@gyermekrak.hu
Telefon
(1) 217-1034
(1) 217-1035
Ügyfélfogadás
Kedden és csütörtökön:
8:00-15:30
Legújabb média
Eddigi látogatók száma:
59 512 055