Gyermekrák Alapítvány Közhasznú Szervezet
Levelezések/Nekünk írták

Roland köszönőlevele

A jobb olvashatóság érdekében a levelet gépelt formában is közzétesszük:

Tisztelt Balogh István elnök úr és tisztelt Gyermekrák Alapítvány munkatársai!

Én, Roli, köszönettel tartozom a sok-sok éven át tartó segítségükért, úgy az anyagi támogatásért, mint a rendelkezésemre bocsátott táplálék-kiegészítő termékek biztosításáért, ami nélkülözhetetlen volt az én gyógyulásomhoz és sokat segített a kemoterápiával együtt járó mellékhatások és fájdalmak enyhítésére. Az anyagi támogatás, amit kéthavonta kaptam Önöktől, sok éven keresztül, az nagyon jól jött! Azt vehettem rajta, amit éppen szerettem volna…, így a lelkem is gyógyult  Ja, és Lengyelország….., imádtam ott lenni Varsóban az Onko-Olimpián! Egyszerűen csodálatos volt az az élmény, amit ott átéltünk együtt, az a sok szép aranyérem, amit hazahoztunk! S ezt is mind-mind Önöknek köszönhetem. Amúgy a jelenben most fejezem (ebben az évben) a középsuli negyedik osztályát, mint pénzügyi adminisztrátor és ha befejeztem, meglátjuk, hogyan tovább. Mivel a testépítés és a CrossFit is nagyon érdekel, el is kezdtem az edzéseket immáron két éve! Nagyon szép sikereket érek el e téren, ezért úgy döntöttem, hogy indulni szeretnék az ez évben április elsején megrendezendő Spartan Race-en, ami Veszprémben kerül megrendezésre. Itt meg is ragadnám az alkalmat, hogy meghívjam Önöket a versenyre, mert szükségem van, hogy drukkoljanak nekem, mert az Önök segítsége nélkül, nem biztos, hogy idáig el tudtam volna jutni és ilyen erőben lenni – gondolok a vitaminkészítményekre. Nagyon szeretném, ha eljönnének, mert szeretettel várom Önöket!!!

Még egyszer köszönök mindent és maradok tisztelettel

Roland
Szeged-Szabadka
2017. február 18.

« Vissza | 760 olvasás | 2017-02-22 16:12:39

Iroda
1084 Budapest,
Rákóczi tér 10.
E-mail:
gyermekrak@gyermekrak.hu
Telefon
(1) 217-1034
(1) 217-1035
Ügyfélfogadás
Kedden és csütörtökön:
8:00-15:30
Legújabb média
Eddigi látogatók száma:
39 011 088