Gyermekrák Alapítvány Közhasznú Szervezet
Levelezések/Nekünk írták

Attila levele

Tisztelt olvasók!

Mély felháborodással hallgattam a médiában megjelent híreket,amelyekben a Gyermekrák Alapítványt próbálták lejáratni.

Ezzel kapcsolatban osztanék meg néhány gondolatot:

Aki azt a bizonyos videót a gyermek mentkautóról feltette az internetre, vállalja fel az arcát, és jelenjen meg a sajtótájékoztatón!

Amikor diagnosztizálták a betegségemet szaladtunk fűhöz-fához, hogy minél több hasznos információt és segítséget kaphassunk. Alapítványok sorával próbáltuk felvenni a kapcsolatot, nagy részük még csak nem is válaszolt.

Az alapítványok közül összesen kettő segített engem. Ezek egyike a Gyermekrák Alapítvány, a másik pedig egy nyíregyházi székhelyű.

Az alapítvány azonnal segített orvost keresni, és ami a legfontosabb lelki támaszt is kaptunk az egyes beszélgetések alkalmával. Majd pedig elindították a pénzbeli, és természetbeli (étrendkiegészítők, amelyeket ingyen kaptam) segítségnyújtást.

A kórházi kezelésem 1,5 évig tartott, ezalatt végig, és azóta is mind a mai napig támogatnak. A kemoterápia után csontvelő transzplantáción estem át és ezért egy steril szobát, saját fürdőszobát kellett használnom. Ebben is kaptunk anyagi segítséget, és egy légtisztító berendezést is, amit a gyógyulásom után visszadtunk, hogy másnak is oda tudják akni, ha szüksége van rá.

Ezenkívül szállítottak a gyermekmentővel is. Majd az Onco Olimpiára is elvittek bennünket daganatból gyógyult illetve daganatos gyerekeket. Varsóból ... Aranyérmet ... Bronz...ezüst érmet hoztunk.Én asztaliteniszben nyertem aranyat.

Mielőtt bárki is véleményezné az alapítványt tegye fel magának a kérdést:

Mit tennék ha a gyermekem daganatos beteg lenne? Válaszolok: valószínüleg a legkisebb segítség is jól jönne.

Hol volt a média és az emberek (akik most hangoskodnak) amikor az onco olimpiai csapat visszaérkezett az érmekkel a reptérre? Csak a családtagjaink vártak bennünket.

Mondok mást is. Nekem a szülőfalumban ki volt téve a fényképem az utcára, mert műanyag kupakokat gyűjtöttek nekünk.

A szomszéd városban az én fényképemmel kéregetett egy másik alapítvány, mint kiderült állatmenhely volt.

Ennyit az emberi tisztességről!

 

Végezetül mindenki tegyen le valamit az asztalra, éljen és dolgozzon úgy, hogy az embertársai hasznára legyen, aztán majd kritizálhat másokat ha ő bizonyított.

 

Budapest, 2014 január 27.

 

T. Attila 

« Vissza | 1107 olvasás | 2014-01-27 09:27:59

Iroda
1084 Budapest,
Rákóczi tér 10.
E-mail:
gyermekrak@gyermekrak.hu
Telefon
(1) 217-1034
(1) 217-1035
Ügyfélfogadás
Kedden és csütörtökön:
8:00-15:30
Legújabb média
Eddigi látogatók száma:
37 570 267