Gyermekrák Alapítvány Közhasznú Szervezet 🔊
Híreink/Adományok

Megvalósítottuk Sára álmát

Sára betegsége 2008-ban kezdődött fejfájással, hasfájással, és hányással járó panaszokkal. Az orvosi vizsgálatok hamar kiderítették, hogy az akkor öt éves kislánynak agydaganata van. A tumor eltávolító műtét után kemoterápiás és sugár kezeléseket kapott, melyeknek következtében elveszítette a haját. Azóta eltelt hét év, és a kislány az alapbetegségéből már gyógyulófélben van, de maradandó sérülésekkel kell megküzdeni minden nap. Mozgásában korlátozottá vált, és az elvesztett hajkoronája sem nőtt vissza teljesen. A 12 éves lányt egyre jobban zavarta a kopaszsága miatt ránéző emberek tolakodó pillantásai. A család egyik ismerőse felajánlotta a haját, hogy paróka készülhessen belőle Sárának, de ez kevés volt, ezért az édesanya további segítségért hozzánk fordult. Ismert előttünk a kopaszság lélekromboló hatása, legfőképpen a fiatal lányok esetében, ezért a Gyermekrák Alapítványnál regisztrált betegek számára, a szülők kérésére, már évek óta térítésmentesen biztosítunk valódi hajból készített parókákat. Hajadományozó programunkat a Tincses Sziget Gyermek Élményfodrászattal közösen indítottuk, melynek eredményeképpen nagyon sok gyermek és felnőtt ajánlotta fel levágott tincseit. A „Neked egy tincs, neki nagy kincs” elnevezésű programunkban összegyűjtött tincsek felhasználásával most elkészítettük Sári parókáját.

Köszönjük minden hajadományozónak, hogy a levágott tincsei felajánlásával hozzájárult Sára parókájához, aki most már sokkal könnyebben viseli állapotát. A paróka használata megkönnyítette az életét, nagyobb önbizalommal néz az emberek szemébe.

« Vissza | 1668 olvasás | 2015-11-09 09:06:12

Iroda
1084 Budapest,
Rákóczi tér 10.
E-mail:
gyermekrak@gyermekrak.hu
Telefon
(1) 217-1034
(1) 217-1035
Ügyfélfogadás
Kedden és csütörtökön:
8:00-15:30
Legújabb média
Eddigi látogatók száma:
50 238 732