Gyermekrák Alapítvány Közhasznú Szervezet
Híreink/Adományok

Gondtalan pihenést biztosítottunk Dominiknak

Dominik úgy ünnepelte a 3. születésnapját, ahogy kevés gyermeknek van rá lehetősége. Amitől mégis szomorú volt ez az ünnep, lehet, hogy ez volt az utolsó szülinapja, amit a családjával együtt ünnepelhetett? 

szerk: Mi bízunk a gyógyulásban, reméljük, hogy a szeretet és az összefogás legyőzi a betegséget.

Az orvosok egy évvel ezelőtt agydaganatot diagnosztizálták, mely a kezelések ellenére idén tavasszal kiújult, és ezúttal már nem tudtak segíteni. A szülőket felkészítették a legrosszabbra, amire persze soha nem lehet felkészülni. A család elhatározta, hogy kerüljön bármibe is, ők megpróbálják gyermeküknek a hátralévő életében a lehető legtöbb élményt, szeretet és gondoskodást nyújtani, és Dominik minden kívánságát teljesíteni.

Az emberek jóindulatának és együttérzésének köszönhetően, sokan hozzájárultak, hogy Dominik bakancslistája megvalósuljon, és ez a picike ember elfelejtse szörnyű betegségét, és a pozitív élmények, valamint a sok-sok szeretet hatására erősebbé váljon.

Neves sztárok, ismerősök, cégek, alapítványok, és ismeretlenek is úgy érezték, tenniük kell valamit, hogy Dominik vágyai valóra váljanak.

Alapítványunk 2013 szeptembere óta rendszeres anyagi támogatás nyújt Dominiknak, és térítésmentesen biztosítjuk számára az immunrendszere felépítéséhez nélkülözhetetlen vitaminokat, táplálék-kiegészítőket. Amikor értesültünk a szomorú hírről, és Dominik bakancslistájáról mi is megkérdeztük, hogy miben segíthetünk? A szülők egy családi nyaralásra szerették volna elvinni gyermekeiket, ezért felajánlottuk, hogy soron kívül 10 napig a Gyermekrák Alapítvány Veszprémben lévő vendégházában pihenhetnek.
A nagy szülinapi ünnepség után elutaztak a vendégházba, mely csak néhány kilométerre található a Balatontól, és a kellemes, nyugodt környezetben, minden igényt kielégítő körülmények között pihenhetett együtt a négy tagú család.
A sok új élménynek és szeretetnek köszönhetően Dominik jól van, és mindannyian abban reménykedünk, hogy ezt az állapotot fogja mutatni a szeptemberben soron következő MRI vizsgálat is!
« Vissza | 2747 olvasás | 2014-07-15 12:09:32

Iroda
1084 Budapest,
Rákóczi tér 10.
E-mail:
gyermekrak@gyermekrak.hu
Telefon
(1) 217-1034
(1) 217-1035
Ügyfélfogadás
Kedden és csütörtökön:
8:00-15:30
Legújabb média
Eddigi látogatók száma:
59 512 226