Gyermekrák Alapítvány Közhasznú Szervezet
Híreink/Hírek

Az V. Onko-Olimpiára 13 magyar versenyző indul Varsóba

 

A rákos megbetegedésből gyógyuló gyermekek számára kétévente rendezik meg Varsóban az Onko-Olimpiát. Idén augusztus 21-24. között kerül sor a versenyekre, ahol 12 ország, 270 versenyzője vesz részt. Rajthoz áll: Oroszország, Szlovákia, Litvánia, Németország, Franciaország, Belgium, Törökország, Finnország, Svédország, Portugália, Lengyelország és Magyarország csapata.

A 6 és 18 év közötti, rákos megbetegedésből gyógyult, vagy gyógyulófélben lévő, fiúk és lányok négy korcsoportban, atlétika (ezen belül futás, távolugrás, súlylökés, labdadobás), labdarúgás, úszás, tollas és asztalitenisz sportágakban mérhetik össze erejüket.

Az elmúlt három Olimpián hazánk érem összesítésben mindig az első helyen végzett.

2008-ban hat arany, négy ezüst és hat bronz,

2010-ben hat arany, négy ezüst és négy bronz,

2012-ben tizenegy arany, négy ezüst, és három bronzéremmel tért haza a magyar csapat.

 

Az előző évekhez hasonlóan, idén is a csapat összeállítását, felkészítését, utaztatását a Gyermekrák Alapítvány vállalta magára.

A mai megbeszélésen a versenyzők átvehették az Alapítvány által biztosított formaruhákat. A csapat sportorvosa a felkészüléssel kapcsolatban hasznos tanácsokkal látta el az ifjú sportolókat. A csapat tagjai közül azok, akik már a tavalyi olimpián is versenyeztek, nagy lelkesedéssel mesélték új társaiknak a felejthetetlen élményeiket.

Az Onko-Olimpai Játékokon részt vevő versenyzők legfontosabb üzenete a daganatos betegséggel jelenleg is küzdő sorstársaiknak: a betegséggel szembeni küzdelmet soha nem szabad feladni, van kiút, lehet győzni a gyilkos kór felett. Egy ország szurkol a kis csapat sikereiért. A több száz, kórházban fekvő, a betegséggel most is küzdő gyermekeknek és családjaiknak égető szüksége van az üzenetre: A RÁKBÓL VAN GYÓGYULÁS!!!

« Vissza | 1234 olvasás | 2014-08-01 14:00:43

Iroda
1084 Budapest,
Rákóczi tér 10.
E-mail:
gyermekrak@gyermekrak.hu
Telefon
(1) 217-1034
(1) 217-1035
Ügyfélfogadás
Kedden és csütörtökön:
8:00-15:30
Legújabb média
Eddigi látogatók száma:
35 801 081