Gyermekrák Alapítvány Közhasznú Szervezet
Sajtószoba/Sajtómegjelenések

Közel 5-6 millió forint értékű hajadomány jött össze

friss.hu 2015. július 15

A Mák Dóri szervezte jótékonysági összefogás soha nem látott tömegeket mozgatott meg. Eredményes volt ez a másfél hónap, az ország több pontjáról érkeztek felajánlások.

 

A Frisss.hu az elsők között számolt be arról a jótékony kezdeményezésről, ahol beteg gyerekeknek gyűjtenek hajat, amiből aztán parókát készítenek. Eleinte néhány tucat adakozó vált meg hosszú tincseitől, aztán hétről hétre egyre többen lettek. Szabó Noémi, Gardi Rita, Katona Zoltán, Polgár Ákos, Nagy Péter, Ódor Zsuzsa, Dévai Kriszti, Varga- Kővári Marietta pedig vállalták, hogy ingyen levágják és fazonra igazítják az adakozók haját. A gyűjtéshez annyian csatlakoztak, hogy külön Facebook-oldalt is nyitottak neki.

 

Fotó: Mák Dóri

 „Nem számítottam ekkora összefogásra, főleg a gyerekekre nem. Gondoljuk bele, itt gyerekek adnak gyerekeknek hajat. De olyan emberek ajánlották fel a 30-50 centis hajukat” – ezt már ma délelőtt mondta Dóri, akivel Katona Zoltán fodrászatában találkoztunk, ma volt az utolsó nagy hajrá, reggeltől délutánba nyúlóan vágták még a tincseket.

 

Fotó: Mák Dóri

„Szerencsére bíznak bennem az emberek, tudják, hogy ez jó dolog. Úgy gondolom ezért csatlakoztak ilyen sokan. Körülbelül 120- 130 haj jött össze, ez 30-50 parókára elegendő haj. Holnap indulok Budapestre a Gyermekrák Alapítványhoz, hogy odaadjam a becsomagolt hajakat.” – mondta.

 

Fotó: Mák Dóri

Dóri elmesélte, hogy a legfiatalabb adakozó négy éves a legidősebb nyolcvanhat. De akadt olyan is, aki rákos ismerőse, rokona miatt vállalta. Három-négy olyan köteg haj jött össze, aminek a tulajdonosa kemoterápiás kezelése előtt vált meg tőle.

„Ők mind Csodabogarak, akik Tündéreknek adják oda a hajukat. Nem lehet mást mondani rájuk. Remélem, hogy ezzel hozzájárulunk a költségkímélő parókákhoz, hiszen 300-400 ezer forintba kerül ma egy természetes hajból készült paróka” – tette hozzá Dóri.

 

 

Fotó: Mák Dóri

 

A tervek szerint kétévente lesz jótékony hajvágás, ahol reggeltől estig lehet majd megválni a tincsektől.

« Vissza | 2070 olvasás | 2015-07-20 13:03:49

Iroda
1084 Budapest,
Rákóczi tér 10.
E-mail:
gyermekrak@gyermekrak.hu
Telefon
(1) 217-1034
(1) 217-1035
Ügyfélfogadás
Kedden és csütörtökön:
8:00-15:30
Legújabb média
Eddigi látogatók száma:
59 511 577