Gyermekrák Alapítvány Közhasznú Szervezet
Sajtószoba/Sajtómegjelenések

Már a sajtószabadságot védi a Gyermekrák Alapítvány

444.hu 2014.01.29

 

Azt tudják, hogy 2013. december 17-e sötét napja a magyar sajtónak és az összes Magyarországi civil szervezetnek?

Mert ekkor jelent meg az Index cikke arról, hogy a Gyermekrák Alapítvány elnöke, Balogh István a szervezet betegszállítójával utazott, nem egyszer.

Márpedig ezt a támadást Balogh szerint valaki pénzelte, de hogy kicsoda, azt nem árulta el.

Több mint egy hónap után tartott sajtótájékoztatót a témában a Gyermekrák Alapítvány, még szülőket is odaszervezve, hogy bizonyítsa: ilyen támogatást nyújtó civil szervezet nincs még egy az országban.

Például az adományoknak csak 16 százalékát költik magukra, holott ötvenet is költhetnének.

Én még életemben nem láttam olyan vaskos sajtóanyagot, mint amit a Gyermekrák Alapítvány osztott ki az újságíróknak a mai sajtótájékoztatóján.

 

Így nézett ki:

 

Ez pedig az első bekezdése:

 

2013. december 17-e óta a Gyermekrák Alapítványt és annak elnökét Balogh Istvánt célkeresztbe állították. A “folyosói pletykák” alapján a sajtó megkapta a “kilövési engedélyt”.

 

Aki ne tudná, hogy mi történt a sorsfordító napon, ekkor jelent meg az Index cikke arról, hogy a Gyermekrák Alapítvány elnökét budai villájából a szervezet, egyébként betegszállításra vásárolt mentője viszi be a városba. Erről videót is készítettek.

 

Balogh István szerint valaki pénzelte az Index újságíróit, az akció pedig nemcsak Balogh István megsemmisítését, és a vele összefonódó Gyermekrák Alapítvány lejáratását szolgálja, hanem támadás a teljes magyar civil szférával szemben. Van sejtése, hogy ki áll-e mögött, de nem árulta el, az újságírók feladata, hogy kinyomozzák.

 

 

Ezt nagyon sokszor megismételte, ahogy azt is, hogy nem véletlenül a Magyar Újságírók Országos Szövetségének a székházában, ami Balogh szerint “az újságírás temploma”, tartották a sajtótájékoztatót. Abban az épületben, ahol megalkották a magyar újságírók etikai kódexét.

 

Az Index a hibás

 

Balogh nezehen tudott elszakadni attól, hogy az Index etikátlanul járt el, amikor felvette az eredetileg rákos beteg gyerekeket szállító autóba ülő alapítványi elnököt. Balogh egyébként megszólalt a videóban, és a cikkben is lehetőséget kaptak a válaszadásra, más kérdés, hogy mennyire éltek vele.

 

Az elnök szerint az Index a teljes magyar sajtót megvezette, amikor azt állította, hogy rendszeresen igénybe veszi a mentőautót. Ráadásul amikor beült, akkor sem magáncélra használta a járművet, hanem közügyeket intéztek vele. Kérdésünkre, hogy akkor csak az a három eset volt, amit éppen levideózott az Index, azt állította, hogy igen.

 

Amúgy azt is írták, hogy

 

a betegszállító autónak a Rákóczi téri Egészségcentrumból kell indulnia a hívásokra, ezért logikus, észszerű és költségtakarékos megoldás, ha Balogh István esetenként a mindennapi rutin útvonalon utazik.

Ez 15 kilométeres távolság.

 

Rettenetes kényelmetlenség számára

 

Kiderült az is, hogy a jármű azért állt a villájánál, mert ezzel is spórolni akartak az Alapítványnak. Ő ugyanis ingyen parkoltatta saját villájában szolgálaton kívüli időben a betegszállítót, ami “rettenetes kényelmetlenség számára”. De most úgy döntött, hogy január elsejétől a Rákóczi téri iroda mellett keresnek egy parkolóhelyet. Ezért egyelőre fizetni kell, de “könyörgök, megalázom magam és még a lábát is megcsókolom valakinek” azért, hogy ingyen parkolhassanak, és erre se kelljen költeni.

 

Kis számolással amúgy az jön ki, hogy még úgy is jól járhatnak, ha a napi ingázás helyett mégcsak nem is ingyen, hanem akár rendes tarifáért bérelnek egy helyet mondjuk a Rákóczi téri mélygarázsban. Az havi 17 ezer forint. Míg munkanapon megtenni a Balogh lakása és az iroda közötti nagyjából 15 kilométert oda és vissza, az a Baloghék által számolt tarifával is majdnem duplaennyi, és akkor az amortizációt, amivel ők kalkuláltak, még nem is vettük.

 

Egyébként Balogh azt elismerte, hogy egyszer megsértették a KRESZ-t, amikor a villamossínekre hajtottak, hogy kikerüljék a dugót. “Ha ez bűn, akkor megkövetem magam, hamut szórok a fejemre és megszaggatom a ruhámat”, de nem igaz, hogy ez bűn,

 

hanem az a bűn, hogy tönkre akarták ennek az országnak azt a szervezetét,  ami a legtöbbet adta ennek az országnak.

Az ellene indult sajtókampány egyébként gyermekek életét kockáztatja – mondta még Balogh, és most nehéz helyzetbe kerültek az egy százalékok begyűjtésénél.

 

És az is kiderült a sajtótájékoztatón, hogy a Gyermekrák Alapítvány az elmúlt 16 évben nemcsak a beteg gyerekekért tett meg mindent, hanem a sajtószabadságért is. Ezt is Balogh István mondta.

 

Az egy százalék bajnokai

 

A Gyermekrák Alapítvány kapta a legtöbb 1 százalékos szja felajánlást 2006 és 2009 között. 2010 és 2012 között a második helyre szorult, mert a Daganatos.hu Alapítvány beelőzte. Róluk azt állítja Balogh, hogy csalók. Az tény, hogy vizsgálat is folyik a Daganatos ellen.

 

Tavaly már újra a Gyermekrák kapta a legtöbb felajánlást. Az biztos, hogy az szja felajánlásokra jó eséllyel pályáznak beteg gyerekek támogatását ígérő alapítványok, tavaly második volt a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány, harmadik az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány.

 

A Gyermekrák Alapítvány eddig összesen

 

3 milliárd 769 millió forintot kapott

csak az egyszázalékos felajánlásokból. Ebből saját bevallásuk szerint sem használtak fel mindent. Az elmúlt 16 évben közel

 

2,7 milliárdot fordítottak támogatásokra.

És van egyéb bevételük is, amiből fizetik például Balogh István havi félmillió forintot meghaldó tiszteletdíját.

 

A vastag dossziéban van egy olyan rész is, hogy “2012-ben a reklámokra fordított összegnek közel a négyszeresét fordítottuk közhasznú tevékenységre. A reklámokra szükség van, mert ezen ráfordítás nélkül az adománygyűjtő tevékenység lényegesen kevesebb bevételt eredményezne”.

 

Egy kórházat szeretnének építeni

 

903 millió forint áll egy bankszámlán. Ezt arra tették félre, hogy megvalósuljon egy rákos gyermekeket gyógyító központ. Ennek teljes költsége szerintük ötmilliárd forint. “Felépítése csak európai uniós pályázatok útján elnyert összegek segítségével történhet meg, melyhez elkerülhetetlen az önerő biztosítása”.

 

Hogy mennyit kell összegyűjteni az építkezés kezdetéhez, az nem derült ki. Az igen, hogy 603 milliót még 2007-ben tettek félre erre a célra, ebből lett már – vélhetően a kamatokkal – 903 millió. De nem igazán jövedelmező bankban tartani a pénzt, mert míg 2012-ben még 59,8 millió forintot kamatot kaptak, a banki alapkamat folyamatos csökkenése miatt tavaly már csak 23 milliót. Így pedig lassan fog összejönni a pontosan nem is tudni mekkora pénz.

 

Akár százmilliót is költhetnének magukra

 

És akkor ott van még a működési költség.

 

2009-ben 9 millió forint

2010-ben 33 millió 870 ezer forint

2011-ben 22 millió 114 ezer forint

2012-ben 38 millió 294 ezervforint

2013-ben 34 millió 585 ezer forint

Ez Balogh szerint nem sok, hiszen a jogszabály szerint akár bevételeik 50 százalékát is működésre fordíthatnák, ehhez képest csak 16 százalékot költenek saját magukra. Valóban, akár háromszor ennyi is lehetne, majdnem százmillió.

 

Balog egyébként azt mondja, hogy mindez számára küldetés, “70 évesen napi 16 órában dolgozom a beteg gyerekekért”. A buda villáját nem az Alapítványtól kapott pénzből vette, hanem örökségből építette fel. Jár neki tiszteletdíj is az alapítványtól, de azt nem az szja egy százalékos felajánlásokból kapja, hanem az alapítvány egyéb bevételei fedezik – állítja Balogh. Nem ő akart tiszteletdíjat, hanem az alapítvány kuratóriuma szavazta meg neki, dehát ő is pénzért veszi a kenyeret, fizeti a rezsit.

 

A tiszteldíj így alakult az elmúlt években:

 

2000 előtt nem kapott

2000-ben 229 500

2001-ben 269 250

2002-ben 253 000

2003-ban 253 000

2004-ben 251 083

2005-ben 251 250

2006-ban 326 610

2007-ben 319 756

2008-ban 321 050

2009-ben 320 920

2010-ben 347 240

2011-ben 523 000

2012-ben 523 000

2013-ban 504 000

Az nem derült ki, hogy bruttó vagy nettó összegről van szó.

 

Zsidó felmenők miatt fenyegetik

 

Azt elismerte, hogy a házára ki van írva, hogy “Fegyverrel őrzött terület”, és egy életnagyságú őrbábú is nyomatékosítja ezt a teraszán. “Ha tizedannyi fenyegetést kapnának, mint Balogh István és családja a zsidó felmenők miatt, akkor Önök is kiraknák ezeket a táblákat” – írja az alapítvány.

 

Az Balogh szerint nem igaz, hogy létrehozott az Egyesült Államokban egy adománygyűjtő szervezetet, mert azt nem ő, hanem az alapítvány hozta létre. A szervezetnek egyébként Balogh Klaudia, az alapítvány elnökének Amerikában egyetemre járó lánya a kommunikációs igazgatója, és tagja az amerikai szervezet kuratóriumnak Balogh felesége is. De – állítja Balogh – soha, semmilyen juttatást, fizetést, tiszteletdíjat nem vettek fel.

 

Hogy 2009 óta pontosan hány gyereket segítettek eddig amerikai kezeléshez, azt nem árulta el, ezek inkább egyelőre lehetőségek, mindenesetre a sajtótájékoztatón egy szülő ott volt, akinek hozzájárultak a gyereke tengeren túli gyógyításához. És ott volt még több szülő is, akik az Index újságírójának mondták el dühösen a véleményüket arról, hogy milyen nemtelen dolog támadni Balogh elnök urat és az alapítványt. Mert tényleg segítenek. Van, aki havi 20 ezer forintot kapott, van, aki vitamint és táplálékkiegészítőt. Egy édesapa például azt mesélte el, hogy Balogh István azt tanácsolta, fogyasszon több gyümölcslevet a gyereke. Amikor erre furcsán nézett, Balogh megkérdezte, hogy netán nincs gyümölcscentrifugájuk? Kiderült, hogy nincs. Erre Balogh személyesen ment át vele egy háztartási eszközöket áruló boltba, és vett egyet nekik.

 

Hogy minden rendben van-e az Alapítvány ügyeivel, azt a most folyó ügyészségi vizsgálat tisztázza majd.

 

« Vissza | 1220 olvasás | 2014-01-29 12:30:42

Iroda
1084 Budapest,
Rákóczi tér 10.
E-mail:
gyermekrak@gyermekrak.hu
Telefon
(1) 217-1034
(1) 217-1035
Ügyfélfogadás
Kedden és csütörtökön:
8:00-15:30
Legújabb média
Eddigi látogatók száma:
35 962 297